ZUP


    A zenekar 2007. márciusában alakult. A kocsmázás már unalmas volt, így Qlával (Blesu János) eldöntöttük, hogy a "holtszezonban" inkább zenélgetünk. Csak úgy akusztikusan. Az ötlet jött magától. Legyen zenekar. Hamar kiegészültünk ritmus és énekszekcióval, Nagy Sándor és Kovács Tamás személyében. A tanulandó repertoár idõvel szinte megkövetelte a csapat bővülését. A női éneket Farkas Krisztina, a billentyűs hangszereket és a másik gitárt Kiss Ferenc vállalta be. Áprilisban tehát kialakult a végleges formáció, a folyamatos próbáknak köszönhetően július 7-én már debütálhattunk is Záhonyban. Lehetőségünk volt egy-két nyári fesztiválon fellépni, majd a klub-szezon beköszöntével a szórakozóhelyeket vettük célba.
    2008. szeptemberében rögzítettük első (és nem utolsó) promóciós célzatú élőkoncertünket. Amelyet közzétettünk a legnagyobb videómegosztó portálon.
    2009. új fordulatot hozott a banda életében. PECSA, sűrűsödő klubkoncertek, és egy igazi nyári fesztiválszezon. Nagy megtiszteltetésként éltük meg, hogy lehetőséget kaptunk a Siófokon megrendezett MTV Icon rendezvényén. Augusztus végén rögzítettük második élő koncertünket a nyírbátori AZfeszten, melyet szintén közétettünk a neten.
    2010. személyi változásokat hozott a banda életében. Némileg módosult felállásban, vágtunk neki az évnek. Pásztor László (basszusgitár), és Ferencz László (dob) csatlakozott a zenekarhoz. A nyár végén - már-már menetrendszerűen - rögzítettük harmadik koncertanyagunkat.
    Feltett szándékunk, hogy egyre érdekesebb és ritkán előadott dalokat dolgozzunk át. Sokoldalú és sokszínű zenekarról van szó. Ha kell csendesülünk, ha úgy hozza a sors, akkor bulizenekar.
"Akusztikus zúzda" ahogy Qla mondaná...



Farkas Krisztina ének, melodica, csörgők, stylophone, harangjáték, harmónika
Kiss Ferenc billentyűs hangszerek, sampler
Gaál Kristóf basszusgitár, vokál
Tardos Balázs dob
Farkas János ének, gitárok, ukulele, balalajka, dobro, didjeridoo
Veres Tamás zenekari szervező

Aktuális koncertek
....................................
2012. május. 28.
21:00
ingyenes
Budapest
Instant
....................................
2012. június. 02.
20:30
ingyenes
Kisvárda
Várszínpad GE Családi Nap
....................................
2012. június. 09.
Alsóörs
Harley Davidson Open Road Fest
....................................
2012. június. 13.
Dubicsány
Borsodi Művészeti Fesztivál
....................................
2012. június. 15.
21:00
ingyenes
Budapest
Silenus Pub Stylewalker Night
....................................
2012. június. 21.
21:00
Budapest
Hard Rock Cafe
....................................
2012. június. 26.
21:00
zártkörű
Kétegyháza
Liskaland
....................................
2012. július. 05.
Velence
EFOTT
....................................
2012. július. 13.
ingyenes
Zirc
Zirci Buli
....................................
2012. július. 18.
20:00
Tokaj
Hegyalja Fesztivál
....................................
2012. július. 22.
20:00
Budapest
Kobuci Kert
....................................
2012. július. 28.
Debrecen
Campus Fesztivál
....................................
2012. augusztus. 22.
17:00
Szeged
SZIN
....................................